Színfalak mögött - I.

Lassan járj, tovább érsz! – Gondolja magában az irgalmatlanul helyes srác, amikor a kezét kihúzza a blúzom alól.

Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – Mondom magamban, és visszarakom a kezét a derekam közepére.

Jobb később, mint soha. – Sóhajtok fel halkan, amikor megszűnik a kontaktus az ajkaink között, karját visszaengedi teste mellé, és normális kerékvágásba keveredik az addig kiló nyolcvannal száguldó pulzusa
-  Arra gondoltál, hogy még azt sem tudom, milyen nevet kellene vágytól elfojtva mondanom, miközben mi Isten tudja, mit csinálunk? –kérdezte visszafogott mosollyal, miután minden testrészünk egymástól minimum fél méterre került.
- Norina. A nevem Norina. És nem vagyok beszédhibás, nem Dorina. Norina vagyok. Megfelel, folytathatjuk?

Próbáltam újfent közeledni felé, de ismét elutasításba ütköztem. Megemlítettem, hogy ha egyszer lefekszünk, nem kell semmilyen kötelezettséget vállalnia, attól nem leszünk házasok, de csak nem adta be a derekát.
- Inkább igyunk még egyet Norina! – javasolta, azzal a tipikus „én vagyok az Isten, mert gyönyörű a mosolyom” – jellegű szájfelhúzásával.

A jellemző arcjátékával, amit imádtam. Sőt, imádok a mai napig is. Ugyanis Dávidban – mint később megtudtam a nevét – egy fantasztikus embert ismertem meg azon az estén. Egy embert, akivel annyi volt a tervem, hogy 17. születésnapom alkalmából meghúzatom magam. Hogy Petőfi barátom szavaival éljek: füstbe ment terv lett belőle. Azon az estén csókolóztunk először és utoljára… És ennek pontosan ma van 8 éve.

Ebből két dolog következik. 8 éve mondhatom magaménak a világ legbeképzeltebb, legönzőbb, legseggfejebb, leghülyébb, ugyanakkor a legkirályabb és legjobb emberének a barátságát. Ja, és igen, ma vagyok 25 éves.

Előbbi ünnepelendő, utóbbi felejthető.


-  Noreesz, Noreesz! Ébredj már fel, hallod? – hallottam meg hirtelen a nagy feketeségben anyám hangját, ami földrengéssel párosult.

Amint kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy elaludtam, a sötét valószínűleg Dreamland volt, amit pedig földmozgásnak ítéltem, azt valójában anyu gerjesztette a kezeivel: úgy rángatta a felsőtestemet, mint egy eszement. Már hozzászoktam, hogy olyan lökött, amilyen, így nem kezdtem el ecsetelni, hogy boldoggá tenne, ha valami finomabb ébresztési módszert választana. Mondhatod vaknak, hogy virrad – szokás mondani.
- Szia anyu! – mosolyogtam rá, miután nagyjából magamhoz tértem. – Mi járatban?
- Ugye most csak a formalitás miatt tetted fel ezt a kérdést, aranyalma? Már rég díszhuszárban vagyunk Dáviddal, a melleim között is mosni lehetne, annyira le vagyok izzadva, mert a drága lányom semmibe veszi a születésnapját, és inkább döglik, minthogy kicsinosítsa magát, és bulizzon egy marha nagyot! Szóval, ha megakarod élni Tóth Norina Lilla a köv…
- Oké, oké, oké, felrángatok magamra valami gúnyát, ha nem mondod még egyszer végig a nevemet! – kértem mosolyogva.
- Tünés Noresz, tünés! – Mondta, miközben a kispárnámat finomat a hátamhoz vágta. – Kár, hogy nem tartasz ebben a párnában súlyzót. Az nagyobbat ütött volna.

Időközben átértem a gardróbba, és mivel nyitva hagytam az ajtókat, könnyedén folytathattuk a kommunikálást.
-  Mit vegyek fel anyu?

A kérdezett hirtelen megjelent az ajtóban, vigyorát egy mosolyba szorította le, majd végignézett magán, és én is rajta. Egy kissé merész, bő szabású, leopárdmintás felsőt viselt. A vállát bézs boleróval elrejtette, és ugyanilyen színű farmersortot választott.

- A cipőm és a tatyóm fekete, de ledobtam mindkettőt az előszobában. Remélem Dávid nem fog hasra vágódni benne – tette hozzá anyu. – Viszont az a hosszúnadrág drágám, ami a kezedben van… Nos, odakint 28 fok van, szóval szerintem hanyagolhatod az apácaruhát.

- Akkor mégis mit vegyek fel?

- Ha rám hallgatsz… -kezdett bele, de nem fejezte be, mivel utat tört magának a ruháim közé. Én közben lebattyogtam a konyhába, és feltettem egy kávét főni. Menthetetlenül úgy éreztem, hogy szükség lesz a koffeinbombára.

- Kész van az összeállítás, Noresz. Letettem az ágyadra. Tettem ki órát is, plusz túrtam fülbevalót is. A cipőt rád bízom, de ha nem magas sarkú lesz – mondta, miközben már a cipőjét húzta -, akkor Svédországig rugdoslak. Van fél órád, addig megnézem Dávidkát. Csók!

Mire feleszméltem, már a kocsit indította be, így ellenkezni lehetőségem sem volt.

Jobbnak láttam, ha nem haragítom fel anyut, úgyhogy miután elkészítettem a kávét, felvonszoltam magamat a szobámba, és megnéztem, mit hozott össze nekem.

Vicsorogva, és közben életerős szitkokat szórva felvettem mindent, amit kitett. És, mivel a hajammal nem tudtam mit kezdeni, a szetthez hozzádobtam egy napszemüveget is; hajpántként tökéletes.

Egy rövid sminkelés után az előszobában felhúztam az első utamba kerülő barna szandált. Abban a pillanatban, amikor késszé nyilvánítottam magam, dudaszót hallottam, így lekapcsoltam a lámpát a lakásban, és elindultam a lift fele…

Norina ruhája

Hát, ő lenne az első fejezete a legédesebb gyermekemnek. :) Ez a leghosszabb fejezet azok közül, amik megvannak, úgyhogy nem kell félni, nem fogok ekkora mennyiséggel rögtön kínozni. :D :) 

Új történet - Színfalak mögött

Visszatértem. :) 
Megint belekezdek egy történetbe, és ez most úgy érzem, hogy a megszokottnál is jobban birizgálja a fantáziámat, szóval van esélye annak, hogy be is fejezem. :D
Igazából -mint a fejlécből is lejön- nem várható F1 pilóta főszerepbe (sem Kimi Räikkönen :D), kíváncsi vagyok, hogy így hány embert mozgat meg a történet. Azonban, mivel mégiscsak F1 történet, azt sem mondom, hogy nem fogunk egy-egy ismerős névvel összefutni.
BTW, hozom a bevezetést. :)

Behind the Scences - Színfalak mögött

Elképzelni és átélni két külön dolog.

 Elképzeljük, hogy milyen jó életünk lesz érettségi után: bulik, összejövetelek, barátokkal eltöltött gondtalan esték egymás hegyén-hátán. Elgondoljuk, hogy miképp használjuk fel a hőn áhított szabadságunkat, és végre átéljük, hogy milyen az, amikor magasról teszünk az élet fontos dolgaira.

Aztán, amikor megkapod a bizonyítványodat, és mutogatod a családodnak, barátaidnak; akarva-akaratlanul beleütközöl olyan kérdésekbe, amik a jövődet firtatják. Először flegmán odavágod, hogy majd lesz valami, de amikor hatodszor-hetedszer is ugyanazt a grimaszt kapod a kérdezőtől a válaszodra, elgondolkodsz. Rájössz, hogy mégsem fenékig tejfel, alsónadrágig cukormáz az a világ, amit elképzeltél.  Rájössz, és csalódsz…

Ugyanez átvezethető a Forma 1 világára?

Minden száguldás-őrült szeretne (legalább) egyszer a kedvenc csapata alkalmazásában dolgozni. Állítom, hogy akár az olajfoltot is szívesen mosnák a szerelők ruhájából, mert azt gondolják, hogy fantasztikus érzés. Eleinte –az újdonság varázsa miatt – valószínűleg leírhatatlanul élvezik. Azonban mi történik, ha monotonná válnak a dolgok?

Egy magyar lány, Norina és jó barátja, Dávid belecsöppen ebbe az állandóan nyüzsgő világba. Messze nem olyan tojáshabos muffin lesz az életük, mint amilyet elképzeltek… 

A muffin adott, és hogy a tojáshabot ráteszik-e, az csak rajtuk múlik…