Mire Chace II. visszaért egy ásványvizes palackkal a kezében, addigra én már az ágyon ültem, és élveztem, hogy minden testrészem úgy mozog, ahogy én szeretném.
-Chelsy! –Chace II. hangja hirtelen a fülem mellett suhant el, aztán már a srác is előttem térdelt. – Chelsy! Három percig pofozgattalak, de semmi. Hála Istennek, hogy felébredtél.
-Vagy annak, hogy befenyítettél a vízzel. –Jegyeztem meg halkan a „bajszom alatt”.
-Ja, hogy te észnél voltál?
-Szerinted van eszem? De rendes vagy Chace II.
-Bocs. Hiba volt, hogy nem a hajszínedből indultam ki.
-Okos fiú. Amúgy még szerencse, hogy férfi mivoltodból indultam ki. Egy ideig azt gondoltam, hogy egy pohár vizet nevetve is kibírok, nem nyitom ki a szemem. Aztán belegondoltam, hogy mégis férfi elméd van, és köztudott, hogy a pasiknak mi van a buksijukban… Lényegtelen. Szóval gondoltam, hogy nem egy pohár vizet hozol be, hanem abban –itt az üveg fele mutattam. – És milyen jól tettem, hogy kinyitottam a szemem! Háhá!
-Anya pszichiáter, ha gondolod beajánllak neki. Talán még családbarát kedvezményt is kapsz, ha jól viselkedsz.
-Annak könnyű poénkodni Chace II, akinek a feje nem három görcsben áll.
-Inkább a fejed álljon görcsben, mint … Hagyjuk, nem szeretem az efféle szójátékokat, csak egy picit. Hazudtam, de nem lényeges…
Mosolyunkat befejezve rám nézett, majd arcunk vészesen közeledett egymáshoz. Kezei is hátam mögött jártak már, időközben leereszkedtem mellé a földre, ott térdeltünk, a másik szemeiben kalandozva. Nem rossz, meg kell hagyni. Ne bódulj el Chelsea! Hiányzik ez neked? Nem. Hú, de ez az illat. Tuti, hogy David Beckham. Chelsea!
Annyira nem tudtam kontrollálni a vágyam, hogy már a szemeim is becsuktam, várva meleg ajkainak érintésére. Azok viszont csak nem tapadtak az enyémre.
Meguntam a lassúságot, és megpróbáltam átvenni az irányítást. Fél pillanat alatt megtettem a háromszorosát annak a távolságnak, ami előzőleg 10 másodpercnél is tovább tartott. Chace II ajkai helyett viszont a padlót csókoltam meg.
Chace rájött a szándékomra, és egy könnyű mozdulattal arrébbment, pontosabban arrébbmászott térden. Ezt csak akkor vettem észre, amikor a testem már olyan szögben volt, ahonnan fizikai képtelenség visszahozni vízszintesbe magam.
Chace jót mosolygott szerencsétlenségem. Jellemző, hozom a formám.
-Őőőőő… Buddhista vagyok, és 14 óra 43 perckor mindig le kell borulni. Érted Chace II?
-Neked elhiszem. –Mosolygott szerencsétlen próbálkozásomon.- Amúgy lenne egy egyszerű kérdésem. Bár ahogy sikerült megismernem téged, a nyakam ráteszem, hogy sikerül majd bonyolult választ kapnom.
-Kinyögöd a kérdést, vagy megvárod a következő ciklusom?
-Mindenre kitalálsz valamit?
-Miért húzod az időt? Valami ciki dolgot akarsz kérdezni?
-Miért hívsz Chace II-nek?
-Minek hívjalak, ha nem Chace II-nek?
-Kérdezz-feleleket játszunk?
-Szerinted Chace?
-Jó, bebuktam ezt a kört. De tényleg, miért nem hívsz simán Chace-nek?
-Jó az neked, ha Chace Crawfordot látom benned?
-Chelsy, nem akarok belerontani a kis világodba, de személyesen Chace Crawford áll előtted.
Az állam valahol a földszinten kötött ki. Álmodom? Vagy képzelődöm? Basszameg! Chace Crawford van a hálószobámban!
Miközben a fejemben ordítoztam Chace nevét, ő jobbjában telefonját tartotta, bal kezével a nadrágot ráncigálta magára, és hangtalanul bosszankodott. Aztán a ketyeréjét mérgesen kinyomta, és az ágyra dobta.
-Chelsy, örültem, hogy egy ilyen szép estét együtt töltöttünk, de nem úgy, ahogy gondolnád… Mindegy, ha lesz időm, akkor elmesélem az egész esténket. Most viszont rohannom kell, mert anya parádézik, hogy holnap Szenteste, én meg sehol. Na, nem baj. A számom erre a cetlire írtam fel. –Majd a papírdarabot meglengette előttem. –De inkább majd én kereslek téged. Mit illik ilyenkor mondani? Vigyázz magadra? Ja, vigyázz magadra!
Nekem a felfogásom ott meghalt, amikor közölte, hogy együtt töltöttünk egy estét. Már kezdtem volna a kérdésözönöm rázúdítani, amikor hallottam a kaput csukódni….
Chace elment. Én meg még egy autogramot sem kértem tőle…
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
Boulevard of broken dreams - Törött álmok sugárútja - 2. fejezet
Nem túl izgi, de van benne jó sok információ ahhoz, hogy megértsük a továbbiakat :)
(A címet pedig vhogy rövidíteni fogom, ígérem :))
…és most itt vagyok. Valószínűsítem, hogy a felsőtestem függőleges állapotban van, az alsótestem elég gyanúsan vízszintesen. Fura, mert utoljára arra emlékszem, hogy állok,és békülést kezdeményeztem –tőlem szokatlan módon.. És a váza! Vajon hol lehet a váza? Vajon hol lehetek én? Vajon ki vagyok én?
Na jó. Talán az utóbbira még tudom a választ. Egy teljesen hétköznapi lány. Jó nagy hazugság, de el kell hitetnem magammal. Mi a nevem? Addig oké, hogy Chelsy, de ami utána jön, azt még józanon sem könnyű elmagyarázni. Azért nekiesek…
Meg merek rá esküdni, hogy ilyen névkombinációm csak nekem van. Pfeiffer-Spielberg. Huhh, a nevem még megy. Édesanyám Michelle Pfeiffer, színésznő. Olyan filmekben játszott, mint a Grease 2., Hajlakk, Anyád lehetnék (milyen ironikus cím…), vagy mondjuk a Batman visszatér. Igaz, erre a filmre még nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, de biztos jó benne. Tipikusan az a nő, akit az Isten nem csak ésszel, hanem tehetséggel és szépséggel is megáldott. 50-es éveinek elején járva is megirigyelheti bárki az alakját (a legfőbb irigye én vagyok, ehhez a címhez ragaszkodom).
Édesapám Steven Spielberg, amerikai filmrendező, producer, a Brit Birodalom lovagja, a legsikeresebb filmrendezők egyike (Wikipédiából tanultam be, „megfogalmazzák helyettem édesapámat”, tök jó találmány). Korosabb, mint anyu (több, mint 10 év, de nem a világvége), és nem is néz ki annyira zseniálisan, de szeretem. És ő is szeret engem, asszem. Eddig biztos, hogy szeretett. Én vagyok a 8. gyereke, de ebből 5 a saját vére. Soha nem kötöttem bele, mármint a gyereknemzési és nevelési példájába, mert nem merek kötözködni vele. Elvégre a jó kapcsolat a titka mindennek, nem?
És hogy lettem én? 1981. szeptember elsején (merthogy pontosan 9 hónapig voltam odabent) Steven és Michelle egy ferde estét töltöttek el egymással. Mindketten foglaltak voltak, de csak a vágyaikra figyeltek, és eltolták maguktól az összes felelősséget, és minden kötelezettséget is. Csak egymásé voltak, persze a biztonságos szex távol állt tőlük, így lettem én. Vagyis majdnem nem lettem, mert anyuban felvetődött az abortusz lehetősége is. Ő –mint feltörekvő színésznő- messze nem állt készen az anyaságra. De apu mindenben támogatta őt, így megtartott. Persze ők nem maradtak együtt sem egymással, sem az akkori párjukkal. Anyu teljes titokban a világra hozott, és ’hogy ne legyek túl feltűnő’ a Chelsea Pfeiffer-Spielberg nevet kaptam. Hogy ne legyek feltűnő, jó mi?
Tehát, 2010. április 1-jén töltöttem a 28-at. Magányosan tengetem életem perceit a sok mindennek nevezhető házamban, Spiezben. A város csupa gyönyör, de néha édességmérgezés miatt el kell meneküljek innen. Ezért fenntartok egy házat Vantaa-ban is, Helsinkitől 15, 92 km-re (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az emberek zömmel 15, 89 km-t mértek, de én miért ne kössek beléjük?).
Szakácsként és étteremvezetőként dolgozok, elég jól menő éttermem van Spiezben is, és Helsinkiben is. Meg szoktam még említeni magamról, hogy médiaszakon végeztem. Ám hiába vannak génjeim a filmezéshez, és hiába szerettem volna csinálni, ilyen névvel lehetetlenség úgy feltűnni, mint akit nem nyom apuci és anyuci hátulról. Pedig én büszkén vállalom, hogy 18 éves korom óta a saját lábamon állok.
Ide kapcsolódik, hogy egy szép napon az édesapám által egekig magasztalt Christian Horner megkeresett, hogy legyek a Red Bull Racing Team szakácsosztályának (vagy hogy a csudába nevezzem) vezetője. A „höhh” után a fejem függőlegesen ráztam úgy másfél percig, mire felfogtam, hogy mit tettem. Ugyanis ha a focin kívül bármilyen sport kerül szóba, csak bólogatni tudok –már. Ifjú koromban másképp volt, de erről majd később…
Tehát, vissza a Forma1hez. Addig vágom, hogy van Schumi, meg Ferrari, meg sok bolond. Van valami spanyol csoda, akinek Fernando a keresztneve. Idén távozott valami kiborító egyéniségű északi. Van 2 brit is (tudom, mert illik tudnom, ugyanis apu is és anyu is az USA-n belül született, de aput már Brit lovaggá avatták, így én kettős állampolgársággal bírok), az elmúlt két év világbajnokai. A nevüket lusta voltam megjegyezni, ez asszem elnézhető nekem.
Térjünk vissza az életemhez… Van pár tesóm, ha nem probléma, inkább kihagyom a névsorolást. Még 100%-os állapotban sem megy mindig, nem még most.
-Chelsy, hallasz? –Zökkentett ki életrajz-tanulmányozásomból a Chace-nek nézett egyén. Képzeld, hallak. De amíg nem tudom pontosan, hogy mégis ki rázza a felsőtestem úgy, mint egy félőrült, addig egy szót sem szólok hozzád.
-Hú, lehet, hogy inkább vizet kellene rád hoznom, és nem rázni. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?! –Rájött magától is, hogy nem rázni kellene. Vagy okos, vagy gondolatolvasó. Azonban a víztől nem ártana megmenekülni. Inkább kinyitom a szemem.
(A címet pedig vhogy rövidíteni fogom, ígérem :))
…és most itt vagyok. Valószínűsítem, hogy a felsőtestem függőleges állapotban van, az alsótestem elég gyanúsan vízszintesen. Fura, mert utoljára arra emlékszem, hogy állok,és békülést kezdeményeztem –tőlem szokatlan módon.. És a váza! Vajon hol lehet a váza? Vajon hol lehetek én? Vajon ki vagyok én?
Na jó. Talán az utóbbira még tudom a választ. Egy teljesen hétköznapi lány. Jó nagy hazugság, de el kell hitetnem magammal. Mi a nevem? Addig oké, hogy Chelsy, de ami utána jön, azt még józanon sem könnyű elmagyarázni. Azért nekiesek…
Meg merek rá esküdni, hogy ilyen névkombinációm csak nekem van. Pfeiffer-Spielberg. Huhh, a nevem még megy. Édesanyám Michelle Pfeiffer, színésznő. Olyan filmekben játszott, mint a Grease 2., Hajlakk, Anyád lehetnék (milyen ironikus cím…), vagy mondjuk a Batman visszatér. Igaz, erre a filmre még nem vitt rá a lélek, hogy megnézzem, de biztos jó benne. Tipikusan az a nő, akit az Isten nem csak ésszel, hanem tehetséggel és szépséggel is megáldott. 50-es éveinek elején járva is megirigyelheti bárki az alakját (a legfőbb irigye én vagyok, ehhez a címhez ragaszkodom).
Édesapám Steven Spielberg, amerikai filmrendező, producer, a Brit Birodalom lovagja, a legsikeresebb filmrendezők egyike (Wikipédiából tanultam be, „megfogalmazzák helyettem édesapámat”, tök jó találmány). Korosabb, mint anyu (több, mint 10 év, de nem a világvége), és nem is néz ki annyira zseniálisan, de szeretem. És ő is szeret engem, asszem. Eddig biztos, hogy szeretett. Én vagyok a 8. gyereke, de ebből 5 a saját vére. Soha nem kötöttem bele, mármint a gyereknemzési és nevelési példájába, mert nem merek kötözködni vele. Elvégre a jó kapcsolat a titka mindennek, nem?
És hogy lettem én? 1981. szeptember elsején (merthogy pontosan 9 hónapig voltam odabent) Steven és Michelle egy ferde estét töltöttek el egymással. Mindketten foglaltak voltak, de csak a vágyaikra figyeltek, és eltolták maguktól az összes felelősséget, és minden kötelezettséget is. Csak egymásé voltak, persze a biztonságos szex távol állt tőlük, így lettem én. Vagyis majdnem nem lettem, mert anyuban felvetődött az abortusz lehetősége is. Ő –mint feltörekvő színésznő- messze nem állt készen az anyaságra. De apu mindenben támogatta őt, így megtartott. Persze ők nem maradtak együtt sem egymással, sem az akkori párjukkal. Anyu teljes titokban a világra hozott, és ’hogy ne legyek túl feltűnő’ a Chelsea Pfeiffer-Spielberg nevet kaptam. Hogy ne legyek feltűnő, jó mi?
Tehát, 2010. április 1-jén töltöttem a 28-at. Magányosan tengetem életem perceit a sok mindennek nevezhető házamban, Spiezben. A város csupa gyönyör, de néha édességmérgezés miatt el kell meneküljek innen. Ezért fenntartok egy házat Vantaa-ban is, Helsinkitől 15, 92 km-re (az igazsághoz hozzátartozik, hogy az emberek zömmel 15, 89 km-t mértek, de én miért ne kössek beléjük?).
Szakácsként és étteremvezetőként dolgozok, elég jól menő éttermem van Spiezben is, és Helsinkiben is. Meg szoktam még említeni magamról, hogy médiaszakon végeztem. Ám hiába vannak génjeim a filmezéshez, és hiába szerettem volna csinálni, ilyen névvel lehetetlenség úgy feltűnni, mint akit nem nyom apuci és anyuci hátulról. Pedig én büszkén vállalom, hogy 18 éves korom óta a saját lábamon állok.
Ide kapcsolódik, hogy egy szép napon az édesapám által egekig magasztalt Christian Horner megkeresett, hogy legyek a Red Bull Racing Team szakácsosztályának (vagy hogy a csudába nevezzem) vezetője. A „höhh” után a fejem függőlegesen ráztam úgy másfél percig, mire felfogtam, hogy mit tettem. Ugyanis ha a focin kívül bármilyen sport kerül szóba, csak bólogatni tudok –már. Ifjú koromban másképp volt, de erről majd később…
Tehát, vissza a Forma1hez. Addig vágom, hogy van Schumi, meg Ferrari, meg sok bolond. Van valami spanyol csoda, akinek Fernando a keresztneve. Idén távozott valami kiborító egyéniségű északi. Van 2 brit is (tudom, mert illik tudnom, ugyanis apu is és anyu is az USA-n belül született, de aput már Brit lovaggá avatták, így én kettős állampolgársággal bírok), az elmúlt két év világbajnokai. A nevüket lusta voltam megjegyezni, ez asszem elnézhető nekem.
Térjünk vissza az életemhez… Van pár tesóm, ha nem probléma, inkább kihagyom a névsorolást. Még 100%-os állapotban sem megy mindig, nem még most.
-Chelsy, hallasz? –Zökkentett ki életrajz-tanulmányozásomból a Chace-nek nézett egyén. Képzeld, hallak. De amíg nem tudom pontosan, hogy mégis ki rázza a felsőtestem úgy, mint egy félőrült, addig egy szót sem szólok hozzád.
-Hú, lehet, hogy inkább vizet kellene rád hoznom, és nem rázni. Hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?! –Rájött magától is, hogy nem rázni kellene. Vagy okos, vagy gondolatolvasó. Azonban a víztől nem ártana megmenekülni. Inkább kinyitom a szemem.
2010. május 29., szombat
Boulevard of broken dreams - Törött álmok sugárútja -1. fejezet
*Ébresztő: http://www.youtube.com/watch?v=TENCtisvyiY
-A jó büdös életbe! Mikor állítottam be ezt a rohadt ketyerét?
Gondolkozás nélkül rávágtam a mellettem heverő ébresztőre, a tőlem telhető legnagyobb erővel. Persze az ébresztőm azonnal abbahagyta a dudorászást. Pár emberen szíven kipróbálnám ezt a módszert. Ha alkalmam nyílik rá, tuti, hogy teszek egy kísérletet. Ha működik, akkor az átlagos emberek legtökéletesebb fegyverét alkottam meg. Fegyver by Chelsea. Nem is hangzik rosszul.
A roppant ésszerű –és valóságos- gondolatmenetben megszakított valami. Halk motoszkálást hallottam a padló felől. Mindig is irtóztam a rágcsálóktól, meg a csúszómászóktól. De olyan szinten, hogy zsebkendőben sem vagyok hajlandó az utóbbiakat eltiporni. Persze nem lelkes állatvédésből.
Most eljöttek értem a világ (lefőkébb az emberek) utáni legnagyobb ellenségeim. Hiszen mi más lehetne itt, mint valami a rettegésem tárgyai közül. Anyu, apu imádlak titeket, és légyszi, hamvasszatok el. Nem leszek szép látvány szétrágott testtel. Persze ha hagynak belőlem valamit.
Miközben ezekkel a magasröptű gondolatokkal próbáltam megbirkózni, a szemeimmel játszottam el a százéves háborút –mint minden reggel. Könnyen azonosulni tudnak látószerveim Jeanne d’Arc-kal. Ő is nyerő helyzetből lett kivégezve, akárcsak én. Amikor már azt hinném, hogy sikerül rövid szemcsukás-szemnyitás folyamatokat végeznem, akkor rendszerint bealszok. Ez miatt nem gyakran szoktak megdicsérni, de hát na. Ha egyszer előző este buli volt, akkor mit kellene tennie az ember lányának? Aludni, kipihenni a fáradalmakat, és kijuttatni magából az alkoholt. Lehetőleg ne a száján.
Ezt az elméletet már elregéltem anyának is, ő viszont csak annyit fűzött hozzá, hogy aki éjjel legény, az nappal is legyen az. Persze, az könnyen beszél, akinek elég 11-kor felkelnie. Igazságtalanság.
-Auuh, auuh… -Férfias hang az ágyam mellől. Nem sikít, nem sikít! Ha sikítasz Chesy, tuti, hogy felriad, vagyis magához tér, és nálad semmi védőeszköz nem lesz. Majd állsz előtte egy férfi ingben, egy bugyiban, meg egy fél pár zokniban (tyűha…!!). De itt ez a váza. Plusz van két kezem. Most már nyugodt szívvel sikíthatok…
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
-Mi van? A halálért kell hajnalok hajnalán ordítozni? –Szólalt meg az ágyam, elég férfias hangon. De állj! Egy ágynak nem szabad beszélnie, normális esetben. Bár hol vagyunk mi most a normálistól… A gondolataimból ítélve jópofa kis estén lehetek túl.
-Ki van ott? És maga adta ki a rágcsálók hangját? Vagy már megrágták a lábujjait az állatok? Ugye nem?
-Jézusom. Pedig figyelmeztettek, hogy téged vagy háromszor a fejedre ejtettek, de a harmadik emeletről minimum.
-Rohadt vicces. Miért nincs kedvem nevetni? –És kérdésem őszinte volt. Aztán egy fejgörcs megadta a választ mindenre. –Talán mert szétszakad a fejem. Ja, nem is. Talán mert nem volt vicces? –Minkét esetben jobban kihangsúlyoztam a talánt. De hogy miért, az máig rejtély. Hülye vagyok, nem tagadom.
Szokatlanul értelmes, és összefüggő gondolatokat tudtam közölni a földön fekvő, ismeretlen kilétű és állapotú férfinak. Ez felbátorított, és azt gondoltam, hogy fel tudok állni az ágyról zökkenőmentesen. Naivságom határtalan, ezt ez az eset is bizonyította, ugyanis nagy koppanással értem földet. Aztán a semmiből előttem termett Chace Crawford.
-Gondolkozz Chelsy! Mit keresne a hálószobádban Chace Crawford? –Ezt kimondtam, majd kerestem pár magyarázatot magamban. Megfordult –többek közt- olyan is, mint pl. Chace egy ikertesója áll előttem, aki a parkettát csinálta meg. Ezt, és az ehhez hasonlóakat gyorsan elvetettem, és rájöttem a valós okra. Az eséskor bevágtam a fejem, ami benne van csöppnyi agy, az összerándult, és Chace-t képzeli most a pasi helyére. De akkor vérig sértettem szegény pasit. Bocsánatot kell tőle kérnem.
Felálltam, kinyújtottam felé a kezem, majd a következő pillanatban fehérség váltotta fel a hálószobám képét.
Megjegyzés:
a, ha Chelsy-t olvastok, akkor azt [Kelszi]-ként kell felfogni, ha Chelsea-t, akkor az [Csel(s)zi] :)
b, az ébresztőt nem kritizálni, én a magyar verziójára fél évig keltem, és egész jópofa :)
-A jó büdös életbe! Mikor állítottam be ezt a rohadt ketyerét?
Gondolkozás nélkül rávágtam a mellettem heverő ébresztőre, a tőlem telhető legnagyobb erővel. Persze az ébresztőm azonnal abbahagyta a dudorászást. Pár emberen szíven kipróbálnám ezt a módszert. Ha alkalmam nyílik rá, tuti, hogy teszek egy kísérletet. Ha működik, akkor az átlagos emberek legtökéletesebb fegyverét alkottam meg. Fegyver by Chelsea. Nem is hangzik rosszul.
A roppant ésszerű –és valóságos- gondolatmenetben megszakított valami. Halk motoszkálást hallottam a padló felől. Mindig is irtóztam a rágcsálóktól, meg a csúszómászóktól. De olyan szinten, hogy zsebkendőben sem vagyok hajlandó az utóbbiakat eltiporni. Persze nem lelkes állatvédésből.
Most eljöttek értem a világ (lefőkébb az emberek) utáni legnagyobb ellenségeim. Hiszen mi más lehetne itt, mint valami a rettegésem tárgyai közül. Anyu, apu imádlak titeket, és légyszi, hamvasszatok el. Nem leszek szép látvány szétrágott testtel. Persze ha hagynak belőlem valamit.
Miközben ezekkel a magasröptű gondolatokkal próbáltam megbirkózni, a szemeimmel játszottam el a százéves háborút –mint minden reggel. Könnyen azonosulni tudnak látószerveim Jeanne d’Arc-kal. Ő is nyerő helyzetből lett kivégezve, akárcsak én. Amikor már azt hinném, hogy sikerül rövid szemcsukás-szemnyitás folyamatokat végeznem, akkor rendszerint bealszok. Ez miatt nem gyakran szoktak megdicsérni, de hát na. Ha egyszer előző este buli volt, akkor mit kellene tennie az ember lányának? Aludni, kipihenni a fáradalmakat, és kijuttatni magából az alkoholt. Lehetőleg ne a száján.
Ezt az elméletet már elregéltem anyának is, ő viszont csak annyit fűzött hozzá, hogy aki éjjel legény, az nappal is legyen az. Persze, az könnyen beszél, akinek elég 11-kor felkelnie. Igazságtalanság.
-Auuh, auuh… -Férfias hang az ágyam mellől. Nem sikít, nem sikít! Ha sikítasz Chesy, tuti, hogy felriad, vagyis magához tér, és nálad semmi védőeszköz nem lesz. Majd állsz előtte egy férfi ingben, egy bugyiban, meg egy fél pár zokniban (tyűha…!!). De itt ez a váza. Plusz van két kezem. Most már nyugodt szívvel sikíthatok…
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
-Mi van? A halálért kell hajnalok hajnalán ordítozni? –Szólalt meg az ágyam, elég férfias hangon. De állj! Egy ágynak nem szabad beszélnie, normális esetben. Bár hol vagyunk mi most a normálistól… A gondolataimból ítélve jópofa kis estén lehetek túl.
-Ki van ott? És maga adta ki a rágcsálók hangját? Vagy már megrágták a lábujjait az állatok? Ugye nem?
-Jézusom. Pedig figyelmeztettek, hogy téged vagy háromszor a fejedre ejtettek, de a harmadik emeletről minimum.
-Rohadt vicces. Miért nincs kedvem nevetni? –És kérdésem őszinte volt. Aztán egy fejgörcs megadta a választ mindenre. –Talán mert szétszakad a fejem. Ja, nem is. Talán mert nem volt vicces? –Minkét esetben jobban kihangsúlyoztam a talánt. De hogy miért, az máig rejtély. Hülye vagyok, nem tagadom.
Szokatlanul értelmes, és összefüggő gondolatokat tudtam közölni a földön fekvő, ismeretlen kilétű és állapotú férfinak. Ez felbátorított, és azt gondoltam, hogy fel tudok állni az ágyról zökkenőmentesen. Naivságom határtalan, ezt ez az eset is bizonyította, ugyanis nagy koppanással értem földet. Aztán a semmiből előttem termett Chace Crawford.
-Gondolkozz Chelsy! Mit keresne a hálószobádban Chace Crawford? –Ezt kimondtam, majd kerestem pár magyarázatot magamban. Megfordult –többek közt- olyan is, mint pl. Chace egy ikertesója áll előttem, aki a parkettát csinálta meg. Ezt, és az ehhez hasonlóakat gyorsan elvetettem, és rájöttem a valós okra. Az eséskor bevágtam a fejem, ami benne van csöppnyi agy, az összerándult, és Chace-t képzeli most a pasi helyére. De akkor vérig sértettem szegény pasit. Bocsánatot kell tőle kérnem.
Felálltam, kinyújtottam felé a kezem, majd a következő pillanatban fehérség váltotta fel a hálószobám képét.
Megjegyzés:
a, ha Chelsy-t olvastok, akkor azt [Kelszi]-ként kell felfogni, ha Chelsea-t, akkor az [Csel(s)zi] :)
b, az ébresztőt nem kritizálni, én a magyar verziójára fél évig keltem, és egész jópofa :)
2010. május 27., csütörtök
Boulevard of broken dreams - Törött álmok sugárútja /bevezetés/
(Az angol cím szerzői joga a Green Day-t illeti, kösz srácok!)
Mindenkinek vannak dolgai, amikre büszke. Mindenkinek vannak dolgai, amiket legszívesebben elfelejtene. Mindenkinek vannak álmai. Mindenkinek beteljesülnek? Nem. Sokaknak csak szép emlék marad az egykori hatalmas lehetőség. De vajon kaphatnak-e egy második esélyt a boldogságra? Talán az egykori, magányos, törött szívű utat többen is járhatják, és az egykori zsákutcát, ami sugárúttá duzzadt, ahol a kirakatból integetnek vissza a kettétört jövőképek, egymásba kapaszkodva végigjárhatják, majd akár egy fényben, boldogságban, szeretetben úszó főútra is léphetnek. Ha úgy akarják. Ha a Sors úgy akarja.
Chelsea álmai már akkor el voltak ítélve, amikor megszületett. Küzdött ő ellene, de majdnem az életével fizetett érte. Azóta inkább kerüli az álmait. Azonban mi történik, ha az álom az ajtón kopogtat? A Sors nehéz döntés elé állítja. Megkapta az újabb esélyt, de vajon él vele?
Mindenkinek vannak dolgai, amikre büszke. Mindenkinek vannak dolgai, amiket legszívesebben elfelejtene. Mindenkinek vannak álmai. Mindenkinek beteljesülnek? Nem. Sokaknak csak szép emlék marad az egykori hatalmas lehetőség. De vajon kaphatnak-e egy második esélyt a boldogságra? Talán az egykori, magányos, törött szívű utat többen is járhatják, és az egykori zsákutcát, ami sugárúttá duzzadt, ahol a kirakatból integetnek vissza a kettétört jövőképek, egymásba kapaszkodva végigjárhatják, majd akár egy fényben, boldogságban, szeretetben úszó főútra is léphetnek. Ha úgy akarják. Ha a Sors úgy akarja.
Chelsea álmai már akkor el voltak ítélve, amikor megszületett. Küzdött ő ellene, de majdnem az életével fizetett érte. Azóta inkább kerüli az álmait. Azonban mi történik, ha az álom az ajtón kopogtat? A Sors nehéz döntés elé állítja. Megkapta az újabb esélyt, de vajon él vele?
Something is beginning :)
Tadáám :)
Hosszas győzködés és hercehurca után beadtam a derekam, és publikálom elmém szüleményeit :)
Leszögezem, hogy nem készülök írói pályára (majd rájöttök, hogy miért nem :P), csupán puszta jókedvből írok.
Nem ígérek semmit, hogy mi lesz fent, és mi nem, mivel elég kiszámíthatatlan vagyok. Mások inkább szeszélyesnek mondanak, kinek mi tetszik.
Záróként annyit, hogy bírom a kritikát, imádom az őszinte embereket. Szóval ha erre jársz, akkor szívesen vennék pár sort a véleményedről. Na jó, elég lesz egy sor is, csak igaz legyen. Elvégre a hibáiból tanul az ember :)
Jó szórakozást, én igyekezni fogok (ha mást nem is, ezt megígérem).
Mystic
Hosszas győzködés és hercehurca után beadtam a derekam, és publikálom elmém szüleményeit :)
Leszögezem, hogy nem készülök írói pályára (majd rájöttök, hogy miért nem :P), csupán puszta jókedvből írok.
Nem ígérek semmit, hogy mi lesz fent, és mi nem, mivel elég kiszámíthatatlan vagyok. Mások inkább szeszélyesnek mondanak, kinek mi tetszik.
Záróként annyit, hogy bírom a kritikát, imádom az őszinte embereket. Szóval ha erre jársz, akkor szívesen vennék pár sort a véleményedről. Na jó, elég lesz egy sor is, csak igaz legyen. Elvégre a hibáiból tanul az ember :)
Jó szórakozást, én igyekezni fogok (ha mást nem is, ezt megígérem).
Mystic
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)