Színfalak mögött - XVIII. + news

Halihó! :) 

Mielőtt hoznám a részt, pár közérdekűt írnék, ha nem probléma. 

Először is, ma 22.00-tól remélem Barcelona♥ gálaműsort fogunk látni! Ezért is hozom most, magamhoz képest korai órákban a részt, mert reményeim szerint nem itthonról nézem a meccset, és megígértem, hogy ma hozok újat. :) Szóval:  ¡Visca Barça! ¡Visca Catalunya! ♥♥♥

Másodszor. Mint ismeretes, az én közép-gyerekkorom Istene, hétköznapi néven csak Räikkönen a következő szezont az F1ben tölti. Ennek "örömére" (és persze azért, hogy Kimifaktor-hiányom csillapítsam), Zsu♥ azt tanácsolta, hogy írjak a Jéggel egy novellát, ha új történetbe még nem akarok kezdeni. Megfogadtam, íródik, karácsonykor szeretném kitenni. Csak az a kérdés, hogy hogyan. Kb. 6,5 résznek fog megfelelni a hossza, azt gondolom, hogy egyben az túl tömény. :D Azért, hogy ne riasszalak el titeket teljesen magamtól, részletekben tenném fel. Egész pontosan úgy gondolnám, hogy hárommá szedem, és 24., 25., 26. lenne a három dátum. Egyelőre ez a fő terv, de ha valakinek van jobb ötlete, akkor szívesen várom. :) 

Na és akkor, a rizsázásom után, jöjjön a rész. :)

***

A délután további része mindenféle gimnasztikai gyakorlat nélkül folytatódott – szerencsére. Olyan értelmes, fejlesztő dolgokat műveltünk, mint például a színezés. Anja roppant jól szórakozott, és én is – köszönhetően a telefonomnak és a Red Bull által biztosított Internetnek.

Linda délután öt óra körül futott be hozzánk, teljesen felborítva ezzel azt, amiért fél órát harcoltam: nyugodtan ült két kerek percig Anja.

- Jó volt a kisasszony? – kérdezte lányával a karjai közt.

- Fél zacskó gumimaci után a világ legjobb gyermeke volt! Eleinte szembeszálltam az akaratával, de utána elvet módosítottam. Sosem vitatkozom ilyen határozott nőkkel, mint Anja. Színtiszta időpazarlás.

- Látod, valamit örökölt tőlem is – kacsintott, majd kicsit komolyabb hangnemre váltott Linda.- Még van pár órád a munkaidőd végéig. És ki is találtam neked egy olyan feladatot, ami nem untat halálra.

- Nosza, oszd meg velem is!

- Egy kicsit elmerülnél a számok világában. Az egyik mérnöknek kellene ilyen írnok-féle, azt nem tudom, miért, de Christian személyesen jelzett, és azt is hozzátette, hogy ne legyen négerfenék agya az illetőnek, szóval biztos valami fejes lesz.

- Rendben van, szeretem a számokat, amíg nem nekem kell velük dolgoznom – mosolyodtam el.

- Oké, akkor menj fel a másodikra, ott az első folyosó balra, majd a harmadik ajtó balra. Mondjad nekik, hogy én küldtelek Christian kérésére, kérdezd meg, vihetsz-e valamit, illetve hol segítsél. De ezeket tudod, okos lány vagy te! – mondta, majd átfogta a vállamat. – Na, gyere, a liftig elkísérlek.

És valóban úgy lett, ahogy mondta. Amint a felvonóhoz értünk, valósággal belökött a 2x2 méteres fülkébe, dobott egy puszit, majd mielőtt becsukódtak volna az automata ajtók, elszambázott. Megnyomtam a második emeletet szimbolizáló gombot. Amint felértem, a Lindától kapott instrukciókat követve eljutottam egy szobához. Bekopogtattam, egy életerős férfihang odabentről szabad utat adott a belépéshez, így egy gyors frizurasimítás után határozottan lenyomtam a kilincset, és beléptem a szobába.

Magabiztosságom hamar a semmivel lett egyenlő, köszönhetően annak, hogy olyan személyek álltak előttem, mint Adrian Newey, Guillaume Rocquelin, vagy éppen Kenny Handkammer. Bár tény, hogy nem vagyok egy nagy F1-guru, de Dávid révén elég gyakran kaptam hírt és képet ezekről az emberekről, és gyakran felemlegette női nemű felmenőiket is.

- Biztosan te leszel az, akit árnyék-Christian, azaz Linda küldött ide. Adrian vagyok, üdv nálunk… Ó, emlékszem rád! Összefutottunk tegnap a motorhome előtt, igaz?

- Igen. –Rámosolyogtam, mert jól esett, hogy emlékszik rám.

- Hogy is hívnak?

- Norina vagyok.

- Elég kacifántos név, majd kitalálok valami rövidítést, amit ki is tudok ejteni, és nem is felejtem el. Ja, apropó, nyugodtan tegezz. Amúgy, ő Rocky – mutatott Guillame felé -, ő pedig Kenny. Pillanatok kérdése, és Mark is befut, akinek majd segítségére leszel. Tegezz nyugodtan mindenkit, senki nem szereti a Mr. megszólítást.

- Rendben, köszönöm. Hozhatok esetleg valamit, amíg Mark befut?

- Szerintem minden itt van, ami kellhet. Üdv kislány, Kenny vagyok, főszerelő – mondta, majd mosolyogva a kezét nyújtotta felém. Elfogadtam mindkét gesztusát, és viszonoztam is. – Sokat hallottam már rólad, Linda végtelenül boldog volt, amiért sikerült egy honfitársát betoborozni a csapatba.

- Én sem voltam a depresszió mintaképe, bár azt hiszem, ezt nem kell ragoznom.

- Ezt még ne kiabáld el, Nora. Ha nem bánod, így foglak hívni – mosolygott Adrian-, mert egy kedves barátnőmet így hívták, és neked is ugyanolyan szép a mosolyod, mint az övé, valamint ezt meg tudom jegyezni. Márpedig ez nem hátrány, mivel ahogy Linda szavaiból kivettem, elég gyakran leszel majd mellettünk, de nem lövöm le a poént.

Szóbeli reakcióra nem volt időm – bár valószínűleg az arcom halálsápadt színt öltött a hallottak miatt-, mert az ajtó hatalmas lendülettel kivágódott. Megjelent a látókörömben egy halom irat, illetve két laptoptáska, majd ezek mögött egy alakot is felfedeztem.

- Bocs srácok, akadt egy kis nézeteltérésem a recepcióssal, de megoldódott. Lekéstem valamiről? – kérdezte, majd lepakolt a kezéből.

- Nem sokról. Annyi, hogy megérkezett közénk a Nora.

- Kicsoda, Adrian? – kérdezte a berobbanó ember, miután egy íróasztalra lepakolt mindent a kezéből.

Megfordult, szembekerültünk egymással, és kölcsönös meglepettség ült ki az arcunkra.