Boulevard of broken dreams - 22. fejezet

Kis rásegítéssel (és a fél óra csúszásom elnézésével) ráfogható, hogy ez a keddi rész.
Hagyományt ápolok, ugyanis ismét übergagyi.
Ha valami hiba van benne, elnézést kérek, de hulla fáradt vagyok, és a lustaság eluralkodott rajtam xP
Azt hiszem, hogy mestere vagyok azon részek megalkotásának, ami nem szól semmiről :P
(Ne felejtsük el, utoljára Chels még a londoni kórházban volt, a brit nagydíj hetében!)


És valóban, a doki a Magyar Nagydíj hetére már mindenféle nyakmerevítő, és gerinctámla nélkül engedett utamra. Furcsa volt, hogy nem egy masszív vas- és gipszszerkezet tartja össze a testem, hanem a gerincoszlopom, de a lábaim hálásak voltak.

Kedd este volt az első találkozóm az én kezem alatt dolgozó csapattal, csapatommal.
Igazából nem tudtam, hogy mégis milyen ruhában jelenjek meg, mennyire illik sminkelni magam, ilyesmi. Egy biztos volt: rengeteg pasi –és lehet, hogy csak az- fog körülvenni. Így a kihívó stílus alapból kilőve (bár úgy gondolom, hogy öltözködés terén sikerült megtalálnom az arany középutat, ha már más téren nem, itt legalább összejött). A magas sarkú cipő biztos, mivel aminek nincs legalább három centis sarka, abban nem tudok menni. Ezzel szemben érdekes, hogy alkalomadtán egy 10 centis is meg tud tréfálni (a küszöböket egyenesen gyűlölöm).
Végül másfél óra kőkemény tanakodás után úgy döntöttem, hogy felhívom Candyt, ő az én mindenkori és utánozhatatlan stylistom. A harmadik csörgés után viszont valaki kopogott az ajtón.
Egy francia bugyi volt rajtam, felül egy melltartó, amire gyorsan rákaptam az alvópólóm, amin „Alcohol, drugs, Rock’ n’ Roll, and f**king on the street” felirat volt olvasható., majd óvatos léptekkel megközelítettem az ajtót. Olyan lassan néztem ki a kukucskálón, mintha minimum az életem múlna azon, hogy ki áll az ajtóm mögött.
Amikor megláttam, ledöbbentem, majd egy őrült jót nevettem magamon. Mégis kit vártál Chelsy? –kérdeztem magamtól.

- Chels beengedsz, vagy hagyod, hogy még egyszer végignézzen rajtam az a pedofil állat szomszédod? –Az érintett erre fülét-farkát behúzta, majd Candyt képzeletben még egyszer végigtapizta, és becsukta maga mögött az ajtót.
Egy ölelés után ő is belépett a lakosztályomba (bezony ám!), majd szétnézett.
- Atyám, borogass! –szólalt meg két perc után. – Ilyen kupit sem láttam még ott, ahol te vagy!
- Candy, ne akassz ki! Te komolyan a kupin vagy fennakadva?
- Dehogy a kupin! –majd őrületesen magas hangon felvihogott. –Ahhoz otthon már hozzászoktam. Viszont a ruháid mindig katonás rendben vannak a szekrényedben, vagy sehogy! Most pedig itt egy ruhadarab, ott egy szandál, ami rohadt jól néz ki, és el fogom lopni tőled -mondta halkulóan.
- Na, legalább már tudom, hogy hova tűnnek a ruháim… És arra is rájöttem, hogy lakatot kell tenni a gardróbomra.
- Felesleges Chelsy, a gatyáid úgysem jönnek rám. Gigantikusan kis méretű hátsód van. Múltkor rájöttem, hogy a sok sport mégis jó valamire. Bár én inkább másképp tartom karban magam –és rám kacsintott.
Hiába tagadnám, ez Candy. Örökké mosolygós, kegyetlenül igaz, és az őrültek elnöke. Egyetlen egy szerencséje van: imádom.
- Amúgy mizu? –kérdezte csak úgy mellékesen, csevegő hangnemben, miközben a barna szandálom csodálta a lábán.
- Azon agyalok, hogy mit vegyek fel ma. Amúgy hívtalak, éppen ezért.
- Milyen apropóból kell ruhát felvenned? –láttam, hogy totál izgalomba jön. Ha valaki öltözködéssel kapcsolatos témát dob fel, akkor Candy-nél nyert ügye van.

Percek óta azon gondolkoztam -volt időm, amíg nyakig benne volt a bőröndömben-, hogyan csinálja azt, hogy bármiben van, megnézik őt. Most éppen egy tök snassz sötét farmerhalász volt rajta, egy még egyszerűbb fehér póló, a nyakából fekete kockás sál lógott, ami a sok mozgástól picit rendezetlenné vált. Fekete balerinacipője orránál egy apró masnit véltem felfedezni, és egy sötét farmerkabát volt hanyagul a barna táskájára hajtva. És mégis, egyszerűen fantasztikusan nézett ki.

- Azt hiszem, megtaláltam a tökéletes darabot –mutatott fel egy ruhát, lesöpörve kezéről a további variációkat. A lélegzetem is elállt...