Boulevard of broken dreams - 24. fejezet

Csak a szokásos színvonalat hozom, bocsi :S
Innentől nem kalandozgatunk sehova, Chelsea hivatalosan is belecsöppen a F1 világába (egyébként ez az első fejezet, ahova írtam Wordbe magamnak megjegyzéseket... hát normális vagyok én? :D).



- Szóval, engedjétek meg, hogy bemutassam Chelseat. Kérlek titeket, hogy kezeljétek profi módon azt a tényt, hogy egy nő keze alatt kell dolgoznotok. Akinek nem tetszik, kérem már most jelezze, nem akarok ebből konfliktust. Ha kell, azonnali hatállyal felbontom a szerződését, senki nem pótolhatatlan –mindezt olyan tekintélyes, rendre utasító hangon mondta Chris, hogy mindenki vigyázzban ült. Még hogy nem tud fegyelmet tartani…
- És meg lehet fektetni a csajt? –kérdezte valaki semleges hangnemben, a leghátsók egyike volt.
- Az ő dolga, egyéni szociális probléma Dan –válaszolt készségesen Christian. Biztos hozzá van szokva az ilyen jellegű kérdésekhez. –Most viszont mennék, ugyanis van máshol is dolgom. Szépen bemutatkoztok, nem szemtelenkedtek srácok! Kérdés, óhaj, sóhaj, panasz? –körbenézett, majd amikor látta, hogy mindenki alig várja azt a pillanatot, amikor ő kilép az irodámból (tényleg az enyém, a nevem oda van gravírozva a kis fém táblácskába), és elkezdődhet a megismerkedési procedúra. –Látom senki semmit. Oké, akkor sziasztok!

Azzal, hogy Chris kilépett az irodából, minden bátorságom elillant. Én sem tudtam megszólalni, és ők sem. Kezdett roppant kellemetlenné válni a helyzet, amikor a két lány egyike megszólalt:
- Szóval szia Chelsea, üdv köztünk! Amanda Denilson vagyok, a főszakács. Amy, Mandy, Dennie becenevekre különösen, amúgy még a kutyára is hallgatok –majd egy fülig érő mosollyal kezet nyújtott.
- Az én nevemen ne lepődjetek meg, vagy csak magatokban. Amúgy Chelsea Pfeiffer-Speilberg, és bármit elviselek, csak ne legyek Chelsea –fogadtam el a nyújtott kezet, féloldalas mosolyra húzva a számat, mire a másik hölgy -akinek még a nevét sem tudom- kirobogott az irodából. Na, vele sem leszünk puszipajtások, az biztos.
- Ohh, Monika kisasszony eddig bírta, hogy a te búrád Chels jobban bírjuk, mint az övét! Ne is foglalkozz vele, egy hülye lotyó. Sajna az apja a Red Bullnál valami főfej, és nem lehet őt kiirtani a főpincéri állásból. Amy-vel nem lesz bajod, ő jópofa csaj. Ha kell, akkor viszont helyrerakjuk Monika-t is, általában nem sok esélyt adunk neki a főnökösdi gyakorlásához. Amúgy Ben vagyok, és ha megdönthetlek, akkor haverok leszünk.
Láttam rajta, hogy vevő a humorra, így az ö megnyilvánulásához hasonlóan szóltam vissza.
- Örülök Ben, és köszönöm az ajánlatot, de puhapöcsökkel nem foglalkozom.
- Nesze neked Beni baba. Fasza csaj vagy Chels, bírni foglak, legalábbis pár perc alatt az jött le, hogy normális vagy. Ja, amúgy Dave vagyok. Viszont azzal a szutyok nővel…
- Itt Monika-ra gondolsz, igaz? –kérdeztem vissza.
- Persze, hogy rá! Szóval vigyázz vele, nagyon kis szemétláda tud ám lenni! Plusz ha elkezdi lökni neked a hülyeségeit… Nem irigyellek kislány.
- Egy, nem vagy vagyok kislány. Ránézésre jóval fiatalabb vagy tőlem Dave. Kettő, hogy is van az a mondás? –Gondolj, gondolj, gondolj Chelsea! – Tudod, az ilyen Monika félék fecsegnek, a gyávák titkolóznak, a bölcsek pedig végighallgatnak másokat, Chelsy pedig visszavág, de persze akkor, amikor senki nem látja.

Jó pár órát elhülyéskedtünk, időközben az idősebb korosztály elment, így létszámunk lecsökkent 12 főre. Amy nem mert magamra hagyni a srácokkal, legalábbis ezt állította. Közben egészen nyilvánvaló, hogy odáig meg vissza van Bentől, és minden pillanatot kihasznál, hogy egy légtérben lehessen vele.

Őszintén megmondom, hogy csalódott voltam, amikor a takarítónő zárórát kért tőlünk, fél 1 fele. Meg lehet érteni őt, de én roppant jól éreztem magam a srácokkal.

Még a lámpafénynél átkutattam a táskám a telefonom reményében, így nem kellett kipakolni a táska tartalmát, hogy megleljem a sötétben. Helyzetjelentést akartam adni Candy-nek, már éppen a fényt adó gombot nyomtam meg, amikor Ben megbökte a vállam.
- Kislány! –szólított meg bátran így, mivel megengedtem nekik. Mi mást tehettem volna? –Lenne kedved eljönni velünk a kedvenc kocsmánkba? A fővárosban van, de ezen belül passzolom a helyet. Egy kis pincének tűnik a hely, de rohadt zúzós. Iszogatunk egy kicsit, ökörködünk. Kérlek szépen, ne kelljen egyedül hazacipelnem ezt a sok jövendőbeli részeg buzit! –aztán elővette a legcsábosabb mosolyát, amivel a lányok ágyába könyörgi be magát –gondolom én. De vajon jó ötlet elmenni velük?