Színfalak mögött - V.

Ahogy ígértem... :) 

Annyira nem vagyok topon kedvileg, talán azért, mert már a futam előtt tudtam, hogy bőven meglesz az az egy pont. Tavaly nagyobb volt az extázis. :))Azért picit könnyeztem, amikor kiszállt a kocsiból, és odaszaladt a brigádhoz. :)

Sebastian, annyi címet kívánok neked, hogy az ujjaidon ne tudd majd megmutatni, mennyi is van. [Utalva ezzel arra a bizonyos "ujjfelmutatásra".] 

Résszel kapcsolatban: Isten hozott a Forma1 világában. :) [Udv a vilagomban. A Red Bull vilagaban.]

***

Reggel –bár relatív, kinek mi tartozik ez alá – üres volt mellettem az ágy. Két tippem volt, hogy miért: elment Dávid reggeliért, vagy ma van az állásinterjú. Ha fogadásra került volna sor, biztos, hogy az utóbbira tippelek.

Társaság híján előkaptam a telefonomat, és miután megütköztem azon, hogy délután 2 óra van. Ezután internet után kutattam, és találtam is. Fellibbentem a telefonom segítségével Facebook-ra, átnéztem az e-mailjeimet, aztán jelezte a gyomrom, hogy jobb lenne, ha étkezés után folytatnám az ilyen jellegű tevékenységeimet. Ezért nagyra nyitottam a bőröndömet, és újra átnéztem, hogy mit is tudnék felvenni. Ahogy nézegettem, pontosan 6 napra elegendő szett volt összeállítva. Valószínűsíthető, hogy utána nézett valamelyikük az időjárásnak, mert sortot, vagy miniszoknyát egyáltalán nem láttam – ami anyut ismerve, elég meglepő. Az viszont már kevésbé az, hogy csak magas sarkú szandál volt a bőröndben, illetve egy vízálló papucs, amiben véletlenül sem csángálhatok az úton.

Végül – mivel korgott még egyet a gyomrom – kivettem egy farmert, egy lila felsőt, az alatta lévő cipőt, kicsit összeráztam magamat a fürdőben, átöntöttem a tegnapi táskám tartalmát egy másikba, és útnak indultam.

Szerencsésen leértem a földszintre, ahol megkérdeztem a recepciós lányt, hogy hol jutok a legközelebb ételhez és vízhez. Ő az éttermüket ajánlotta; én elfogadtam.

Hatalmas terem volt az étkező, három oldalról szinte mindenhol üveg volt, a negyedik oldalon pedig gyönyörű lila csipke volt feltapétázva. A parketta egészen sötét színe remekül összhangban volt a fehér asztalterítővel, a püspöklila fedőterítővel és a hófehér étkészlettel.

Kerestem egy üres asztalt –amit nem messze a bejárattól meg is találtam-, majd leültem. Ezzel egy pillanatban egy 20-21 éves, szélesen mosolygó pincérlány mellettem is termett. Franciául –hiszen Belgiumban a francia is elég elterjedt- kértem egy pohár paradicsomlevet és sajtos-sonkás tojásrántottát, ami három percen belül előttem is volt.

Amint az étel illata elért az orromig, elkapott a hányinger. Hamar rájöttem, hogy a tegnap esti alkohol ily’ módon köszön vissza, így eltoltam magam elől a tányért, és inkább a paradicsomlevet kortyolgattam.

Egyszer csak egy csinos, magas, hosszú barna hajú nő robogott be az étterembe, és kezdett el igen életerősen, angol nyelvet használva szitkozódni.

- Ti, ti, ti utolsó hímsoviniszta állatok! –ordította.- A héten a harmadik lány lépett ki a csapatból, ebből kettő azért, mert felcsináltátok, a harmadik meg azért, mert nem akarta felcsinálni senki! A fenébe is, most voltatok otthon, nem volt elég az asszony?!

- De Linda – szólalt meg egy 35 éves, a nevezettől egy fél fejjel alacsonyabb férfi-, kikérem magunknak, nem biztos, hogy közöttünk van az, aki miatt elment. Tudod, a Red Bull nem csak Vettel szerelőgárdájának a harmadából, azaz belőlünk áll…

- Igazad van, ezért járom körbe az egész átkozott csapatot, és ezért ordítom le mindenkinek a haját tökszőrig! Szégyelljétek magatokat, ti, „házas emberek”! –mondta ironikusan, majd gyorsan hozzátette: - Meg a nem házasok is bújjanak el! Kettyinteni járunk ide, nem dolgozni? Na mindegy, további jó étvágyat.

Ezzel tőlük kicsit messzebb, a mellettem lévő asztalhoz ült. A pincérlány mellette termett, leadta a rendelését, utána pedig a telefonjával babrált.

- Nem igaz, hogy még ez az idióta ketyere sem úgy működik, ahogy én akarom –szólalt meg magyarul.

Na, -gondoltam- megvan az én emberem! Felálltam, és lassan közelítettem felé.

- Szia! –szólítottam meg, amikor mögé értem. Kicsit megijedt, de aztán felnézett, és elmosolyodott.

- Te is magyar? Szia! Hozd ide a cuccodat, gyere, ülj le! –mosolygott rendületlenül, én pedig úgy tettem, ahogy kérte. – Hogy kerül egy magyar lány Francorchamps-ba?

- Igazából csak kirándulok, mert a legjobb barátom jelentkezett egy állásra a Ferrari-hoz, én pedig elkísértem őt. Pontosabban anyámmal összebeszéltek, és megszervezték, hogy szülinapomra ide jöjjünk.

- Jaj, de izgi! –lelkesedett fel. – Viszont annyira nem tűnsz boldognak…

- Valóban nem dob fel a tudat, hogy a legjobb barátom járni fogja a világot, szinte szüntelenül, és alig fogok vele találkozni. Boldog szülinapot, nemde? –húztam fel cinikusan mosolyra az ajkaimat.

- Jaj tényleg, Isten éltessen!

- Köszönöm!

- És, ha átöltözöl valami sötét-fehér összeállításba, még ajándékot is adok neked. Gondolom hallottad, ahogy a srácokat kiosztottam – mondta lelkesen, mire elnevettem magam.- Tudod, hiány van a részlegemnél az ilyen csinos lányokból, mint amilyen te vagy. Illetve, ha jól értettem, akkor nagyon nem ízlik neked az a gondolat, hogy távol legyél a barátodtól, úgyhogy ha most átöltözöl, akkor erre a problémára is megoldást találunk –kacsintott, amit egy puszival díjaztam. – Ja, amúgy Linda vagyok –kiabált utánam.

- Norina – mondtam félig visszafordulva.