Boulevard of broken dreams - 23. fejezet

Bocsibocsibocsi :)
Csütörtökön Dunakeszire készültem egész nap, és este meccs volt, ezért maradt el :)
Most viszont hoztam (igaz, továbbra sem szól semmiről...).


Pár perc fulladozás után végre újra tüdőmbe áramlott a levegő. Eddig ugyanis megakadályozott eme létfontosságú tevékenységben a röhögés.
- Candy, te komolyan ezt akarod rám adni? –mutattam fel a pólót.
- Miért ne? Egy farmerrel tökéletes lesz szerintem! Persze, mi más lenne, hisz tőlem kaptad!
Valóban, ő vette nekem a VB alatt. Nem bírta felfogni, hogy a hollandoknak és a németeknek szurkolok, de nem ám!
Egy spanyol mezt akart rám tukmálni, ami talán David Villa nevét viselte. Mondanom kell, hogy egyszer sem volt még rajtam?
- De hisz a Ferrariban ott van Alonso, aki spanyol! Legalább lesz egy ember, akinél bevágódsz. Bár Alonso kedvence Casillas. Nem baj, akkor is jó lesz! –győzködött tovább.
- Tudod mi a baj Candy szívem?
Gondolkozott, mert az ujjait tördelte. Candy és az agy használata igencsak két különálló fogalom, de értem mégis megtette. Hát nem imádni való?
- Persze, hogy én mekkora egy méretes barom vagyok! A Toro Rossohoz mész dolgozni. De hisz ott is van spanyol! Jaime! Hú, de jó pasi. És Jézusom, de szép…
- Candy, repdesek az örömtől, hogy ilyen széleskörű ismeretekkel rendelkezel. Csak az a baj, hogy én a Red Bull Racingnél fogok dolgozni, ahol zömmel angolok és németek dolgoznak. Ne kelljen már spanyol mezben feszítenem, ezzel párhuzamban az első napomon megutáltatni magam a dolgozókkal, okés?
- Jó, csak egy ötlet volt. Viszont nézd ezt a sárga felsőt! Azzal a farmerral tök jó lenne! Plusz ott a szandi, amit el akartam tőled lopni! Egyszerre elegáns, de annyira mégsem. Megfelel kisasszony?
- Persze Candy, Istennő vagy!
Majd összeszedtem a ruhadarabokat, és bevonultam a fürdőbe, aminek itt akkora az alapterülete, mint az én házam egészben. Durva, nem?

- Húúú! Ez… egyszerűen… dögös! –adott tömör, de velős választ Candy, miután teljes harci díszben megpördültem előtte.
- Biztos, hogy jó lesz? Nem túl kihívó? Illik az egyéniségemhez?
Nem tagadom, tele voltam aggályokkal. Mi van, ha mindenki egy szupermodellre számít? Vagy egy elvetemült plázacicára? Netán egy ereit felvagdosó EMOsra? Na jó, a szupermodellnek van a legtöbb esélye, de akkor is!
- Chels, nyugi van! Egy farmer sosem lehet rossz választás, kivéve amikor igen.
- Nyugodt vagyok, nem látszik?
Csak nevetett rajtam.
Megcsináltam még a sminkem, ami konkrétan egy nagyon gyenge, szinte már a mattal azonos szájfény volt, icipici pirosító, szempillaspirál, fekete szemceruza. A hajamat tök egyszerűen szétengedtem, aztán egy fésűvel nekiestem.

7 órára beszéltük meg Christiannal a találkozót, de én 6 óra 55 perckor a jövendőbeli irodám előtt róttam a köröket, mert nem ment a megnyugvás.
Nem volt nagy forgalom –kedd lévén- a folyosón, ami picit segített nyugodtan maradni (legalábbis azt próbáltam elhitetni magammal, hogy nem idegeskedem).

Aztán egyszer csak –derült égből villámcsapásként, de ez az én esetemben nem szokatlan- megjelent előttem egy 25-30 emberből álló csapat, élen Christiannal, és két nővel.
Amikor további női munkatársak után kutattam, kissé kétségek közé estem. Most én komolyan 30 pasival fogok együtt dolgozni? Atyám, borogass!
Újra meg újra átfutottam a szemeimmel az embertömeget, de tényleg csak két nő volt, akiket Chris előre rakott, valószínűleg hírmondónak (na jó, nyilvánvaló azért, hogy ne első látásra essek pánikba, hanem másodikra).
- Fiúk, lányok, ő itt Chelsy, a többit majd az irodában –szólalt meg Chris, majd kinyitotta előttem az ajtót, egy mosolyt dobott bátorításképp, majd beléptem az irodába.
Szívből remélem, hogy élve jutok ki innen…


http://www.jeanstyle123.com/wp-content/uploads/2009/11/Jeans-and-high-heeled-shoes-summer-four-collocation-solution-1.jpg
Valahogy így képzelem el a ruhát (a felsőt nem ennyire rikítóan, picivel több narancsos árnyalattal)