16-os rajtszámmal megérkezett a mai (első) fejezet. (Esetlegesen feltehetem a vasárnapi részt is, de ez eléggé függ a kedvemtől :)
Hihetetlen, de igaz. Együttes erővel lejutottunk a földszintre, ahol viszont könnyes búcsút kellett vennünk egymástól.
- Kicsi lány! Ugye nagyon vigyázol magadra?
- Persze Alex, pont úgy, ahogy eddig tettem.
- Ja, hallottam hírét. Frissen lett levéve a nyakmerevítőd.
- Basszus! –csodálkoztam el jólinformáltságán.- Ezt már melyik életadóm közölte veled?
- M betűvel kezdődik a neve, és ichelle-re végződik. Kitalálod, ki volt?
- Anyuuu. Mindig is tudtam, hogy besúgó…
- Nem besúgó, hé! –kezdte védeni anyát… -Csak tudja jól, hogy rám még úgy, ahogy hallgatsz, és egy cseppet kihasznál.
- De…
- Chels, még nem fejeztem be. –Nem hagyja, hogy végigmondjam, jellemző.- Szóval. Gondolj bele, hogy én mire használlak fel? –Csúnya szemeim hatására helyesbített. –Többnyire?
- Hogy leinformáld a lányaid. Jó, oké. Ismét igazad van. De most tényleg mennem kell –igyekezem gyorsan témát váltani-. Légy jó és határozott! –Majd egy ölelés után a duplaajtós kijáratot célként kitűzve elindítottam lépéssorozatomat.
Az ajtó nyitása előtt lehúztam az eddig hajpántként funkcionáló napszemüveget a szemeimre, hogy érjen is valamit.
Jobb lábbal átléped a küszöböt, bal lábbal átléped a küszöböt. És sikerült! –Gondoltam én. Ám roppant naiv vagyok, és az újra bebizonyosodott.
A bal cipőm sarka ugyanis fennakadt a küszöbben. Kell neked a 10 centis cipődben virgonckodni, te őrült! Most huppanhatok le a földre. Remélem kiszakítom ezt a szoknyám is, ha már egy fél vagyont fizettem érte. Vajon ez normális, hogy ennyi gondolat végigfut egy esés alatt a fejemen? Bár hol vagyok én a normálistól...
Lelkiekben felkészültem, hogy hamarosan felnyalom a saras lábtörlő tartalmát, és elég csúnya horzsolást szerzek, talán még a szám is szétverem, amikor a hideg, piszkos lábtörlő és lépcsőszegély helyett valami sokkal kellemesebb közeg fogadott.
- Hüm. Ha a mennyben lennék, akkor nem lenne kicsavarodva a derekam. –Upsz, ezt ugye nem hangosan mondtam ki?
- Elnézést kisasszony… -Ezek szerint de… -Te vagy az, Chelsea? –Kérdezte az a személy, aki valószínűleg elkapott, miután fordított testhelyzetemen. De ez a hang eszméletlenül ismerős!!
- Már megint maga? –Kérdeztem, amikor annak az ölnek a tulajdonosát mértem fel, akiében éppen elterültem, mint az Alföld…
- Már megint én, Chelsea. –Szólalt meg Michael.
Igen, Michael Schumacher, megkockáztatom: milliónyi kissrác legnagyobb példaképe, a németek hétszeres világbajnoka (ezzel egyébként a Forma1 legeredményesebb pilótája –nem meglepő módon). Neve egybeforrt a Ferrarival, ám kevesen tudják, hogy az első két világbajnoki címét a Benetton csapat színeiben szerezte.
Felesleges is több szót ejtenem róla, a neve valószínűleg az örökkévalóság része lett. Egy igazi legenda karjaiban fekszem, immáron harmadszor. Nem is rossz…
Igen, harmadszor hullottam az ölébe. Először a jégpályán, amikor pedofil állatnak neveztem, aztán a kórházban is, ahol viszont nem ragasztottam rá jelzőt (meglepő…).
Erről jut eszembe. Valamit ki kellene rá találnom, elvégre ő az én egyetlen és utánozhatatlan, ráadásul saját bejáratú őrangyal.
Egy zseni vagyok! Saját bejáratú őrangyal, aki egy legenda! Cöhh, valaki be mer szólni ezek után?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése