Boulevard of broken dreams - 19. fejezet

Nem tudom, mit is fűzhetnék hozzá...
Elnézést a srácot (nem lövöm le a poént, csak azért sem) nem kedvelőktől, de jobb személy nem jutott eszembe :)
Ja, és még annyit, hogy utánanéztem annak, hogy miképpen kell a párbeszédeket helyesen írni :) Rajta vagyok az ügyön, de néha-néha még lesznek hibáim, ezért előre is bocs :)
És egy utolsó megjegyzés: jó 1-1,5 hónapja írtam ezt a részt, és fogalmam sincs, hogy miért, de most pont idevágott, és beletettem :)




Zavartan felnevetett, maga elé meredt, kavart kettőt a kávéján, majd felém nézett. Szemei kimerültséget, összetörtséget, fájdalmat tükröztek.
Lelkiismeret-furdalásom támadt, mivel nem tartottam esélytelennek, hogy én váltottam ki belőle ezt a mérhetetlen szomorúságot. Légy okos kislány, udvarias is, és kérdezz!
- Ne haragudjon, de én váltottam ki ezt magából? –puhatolóztam óvatosan a –még- érintetlen „paradicsomban”.
- Kérlek Chelsea, tegeződjünk. Egyébként ne izgulj, nem azon akadtam ki, hogy felismertél. Amióta Los Angelesben élek, lassan eljutok arra a szintre, ahol az lesz meglepő, ha vidám leszek. Persze otthon, Londonban… Tudod, minden más -majd elhallgatott.
Nem tudtam mit mondani. Igazából azt sem fogtam fel, hogy mit mondott, mert leragadtam ott, hogy tudta a nevem. Ráhibázni lehetetlenség, apu filmjében még nem szerepelt, anyuval még nem játszott egy filmben, és egyikük sem említette, hogy új alak költözött volna a szomszédságukba. Tényleg vannak természetfeletti képességei?
- Tegeződési kérelem elfogadva! –szedtem össze magam eszmefuttatásom után. –Azonban lenne egy kérdésem. Szabad?
- Amennyiben a magánéletemről szeretnél kérdezni, nem mondok határozott igent. Más esetben jöjjön az a kérdés.
- Magánéletnek magánélet –itt fintorra húzta a száját-, de nem a te magánéleted –majd ugyanazzal a lendülettel továbbhúzta mosolyra ajkait.
- Hát akkor, mit is szokás ilyenkor mondani? Most ugrik a majom a vízbe?
- Valami olyasmit. Szóval… -Jézuskám, mit is akartam kérdezni? Ja, megvan.-Honnan tudtad, hogy Chelsea a nevem?
Szemeivel arcomat fürkészte, kezdetben a kedvenc féloldalas mosolyommal, majd arcvonásai hamar átcsaptak igazi mosolyba, végül egy „nyugalmi állapot” fogta el arcát. Leesett a tantusz.
Jézusom, ez azt hiszi, hogy nem kérdeztem komolyan. Vagy már azon gondolkozik, hogy London melyik nagynevű elmegyógyába szállíttasson?
- Ezt a kérdést ugye csak poénból tetted fel, Chelsea?
- Nem, bármily’ hihetetlen. Őszintén várom a válaszod, és kérlek hanyagold a Chelsea-t, mint teljes nevet. Bármelyik becézett formáját elfogadom, csak ne mondd ki a labdarúgócsapatot, személynévként használva. Így is elég necces, hogy Chelsea a Chelsea-nak szurkol, nem?
- Szóval. Első kérdésedre a válaszom az, hogy ott van a névre szóló repülőjegyed, amire hatalmas betűkkel rá van nyomva –feldolgozhatatlan módon- a neved. Második válaszom pedig az, hogy az út hátralevő részében felejts el. Nem állok szóba egy Chelsea szimpatizánssal. Arsenal a legjobb.

Hogy még nagyobb „tiszteletet” nyerjen szavainak, napszemüvegét lehúzta szemeire, baseball sapkáját fejére húzta.

Hihetetlen, de kibírtam, hogy ne szóljak hozzá egész úton. Bár ahogy magamat ismerem, tuti leégettem volna magam még jobban…

- Hey, Chelsy, riadj! Jobbra-előre nézz! Az már ott a Big Ben!
Valóban, Londonban voltunk. Valószínűleg átaludtam az Atlanti-óceánt, de istenigazából nem bánom. Tipikusan az a dolog, amit addig akarsz, amíg meg nem szerzed.
Én is így voltam vele. Az első pár repülés még teljesen extázisba hozott. Aztán szépen lassan elmúlt ez az érzés is. Kísértetiesen hasonlít az eddigi párkkapcsolataimra…

Gondolataimból egy életerős bökés szakított ki, majd miután kinyitottam szemeim –mikor csuktam be??- egy bárgyú vigyorral néztem farkasszemet.
- Chelsy, már nem kellene visszaaludnod, hallod?
- Felfogtam, kedves Robert.
- Apropó! Be sem mutatkoztunk egymásnak. Robert Thomas Pattinson, de csak Rob.
- Chelsea Anna Marie Pfeiffer-Spielberg, de csak Chelsy.
Kezet ráztunk, majd gentleman módjára levette a cuccomat, azt a keveset, amit feldobtam a tartóra.
Nevetve sétáltunk le a repülőről, amikor –részemről mindenféleképpen- nem várt dolog történt.
- A francba! Ezek a piócák még hazaérkezni sem hagynak nyugodtan?