Színfalak mögött - VIII.

Ezt a részt az ŐSZI SZÜNETnek küldöm. Köszönöm, hogy létezel!


***

Elgondolkoztam azon, hogy említette-e valaha Linda Gio nevét.

- Sajnálom, nem emlékszem arra, hogy mesélt volna valamit rólad, rólatok.

- Hát, kár. Bár, nem vagyok meglepődve a… - megcsörrent a telefonja, ami félbeszakította őt. Felvette. – Rendben, sietek, rohanok, futok. –Ezzel kinyomta a telefont, és felém fordult. – Egy pillanat Norina, mindjárt kerítek melléd valakit, aki tovább kalauzol. Á, ott is van Mark, ő biztosan ráér – mutatott egy olyan férfira, akinek úgy meg volt pakolva a keze iratokkal, hogy az izmai kidagadtak.

- Aha, tényleg úgy néz ki, mint aki ráér – mosolyogtam.

- Mark, tudnál segíteni egy kicsit? – kérdezte Gio.

- Hát, mint látod, esetleg még a vesekövem helyére tudott volna az a hülye Tom iratokat gyűrni... Komolyan mondom, úgy érzem magam, mint egy kiscsicskás, és nem mint egy vezető adatelemző mérnök. De persze, ráérek, mondjad – mosolygott negédesen, ami hihetetlenül jól állt neki. Rám azonban egy pillanat erejéig nem nézett.

- Nagyszerű! Add ide ezeket az iratokat szépen Gio papának. Uhh, ez tényleg marha nehéz. Szóval, annyi lenne a feladatod, hogy ezt a lányt  - ekkor nézett rám először az „iratcipelő”- elkíséred az első mosdóig, utána pedig vissza a 37-es mérnökszobába, oké?

A feladatnak nyilvánvalóan nem nagyon örült a „Mark” néven futó srác, azonban nemet nem mondhatott Giorgio-nak, mert a kinézetre és névre még mindig olaszos férfi Red Bull sebességgel kapitulálta magát a helyszínről.

- Na fasza – mondta németül. – Nem elég, hogy egy olyan ember parancsolt nekem, aki a ranglétrán alattam van, de még egy újszajhát is kísérnem kell. Lehet ez a nap ennél rosszabb?

Nem akartam elkezdeni sorolni a problémáimat, bebizonyítva ezzel, hogy lehet egy nap az övénél rosszabb, mert nem akartam leleplezni magam. Nem akartam, hogy tudja, hogy én tudom, hogy szajhának tart. Így csendbe burkolózva szépen lépdeltem mellette, kínosan ügyelve a lélegzetvételeimre, és arra, hogy hova teszem a lábam.

- Megérkeztünk – mondta immár angolul.

- Köszönöm! –válaszoltam, és rohantam be a mosdóba. A helyre, ahol végre rendezhettem a soraimat.

Kicsit felfrissítettem a sminkemet, átvettem a csapatpólót, írtam Dávidnak egy smst, hogy óriási híreim vannak, aztán kikapcsoltam a ketyerét; „munkában ne zavarjon” címszóval. Pár perc erejéig nekidőltem a hideg falnak. Vártam, hogy egy kicsit megnyugtasson, mivel eléggé tréül állt a szénám. 10 perc volt hátra az első műszakom kezdéséig, és azt sem tudtam, hogy miképpen jutok el abba a szobába, amelyiket elhagytam 8 perce. Mert hogy arra az életemet mertem volna tenni, hogy az a férfi, aki leszajházott, az nem fog megvárni…

Ezen okokból kifolyólag szívem szerint valami töményet szívesen bevállaltam volna. Sajnos egy darabig be kellett érnem a hideg fallal…

Hirtelen kinyílt az ajtó. A jelenséget egy bekukucskáló férfi fej követte. Elmosolyodtam a „szajházó” megszeppent feje láttán, és mivel egy kis hanggal is járt ez a reakcióm, ő is észrevett engem.

- Minden rendben? – kérdezte, mire bólintottam. – Beszélsz németül, igaz? Hallottad, ahogy csúnyán minősítettelek, igaz? – Újfent bólintottam. – Sajnálom. De tényleg! Nem vagyok ilyen általában, csak havonta egyszer, három-négy napig. Három nő mellett nőttem fel, ragadtak rám olyan vonások, amik nem túl férfiasak, mint például a menzesszel járó hisztisség. Szerencsére a vérzés elkerül – mosolygott, mire én nevettem. – Mark vagyok amúgy, még nem volt lehetőségem bemutatkozni.

- Norina vagyok.

- Szép, különleges neved van, bár lehet, hogy én negyed annyira szépen sem tudnám kiejteni. Milyen nemzetiségű vagy?

- Hát, van bennem sok vonó, de igazából magyarnak vallom magam.

- Hungaroring, Budapest, Mogyoród, megvan – nevetett.

Észre sem vettem, hogy időközben leült mellém. Teljesen elvonta a figyelmemet az, hogy figyeljek a mondandójára, és közben levegőt is vegyek. Totálisan magába szívta minden normális emberi képességemet, köztük a gondolkodást is. Ebből következően úgy bámultam az arcának minden egyes szögletét, mint egy fogyatékos. Vagy, mint aki frissen átesett egy agyátültetésen – donorként. Emellett zavarban voltam, ami érdekes, mert „főgenerátor” nélkül elég nehéz érzéseket kibocsátani.

- Szerintem – szólalt meg Mark körülbelül két perc hallgatás után - lassan vissza kellene mennünk.