Színfalak mögött - XVI.

Már a tizenhatodik. Hihetetlen - a részemről. :D

***

Az út további része is hasonlóképpen telt, leszámítva azt, hogy Linda elkobozta tőlem a golyóstollat, és kivágta az egyik útkereszteződésben az útra.

- Anya idegeees, anya idegeees, anya idegeees – nevetett fel a hátul ülő Anja.

- Te vagy az anyja? – kérdeztem Lindától, megdöbbenve.

- Hát, igen valószínű. Ki sem néznéd belőlem, igaz? – nevetett fel félig gúnyosan, de őszintén.- Egy karrierista picsa… akarom mondani tyúk vagyok, akinek az a legfőbb dolga a szabadságakor, hogy ellátogasson a milánói divathétre, mindenféle csajos programot szervezzen. Mindig ő legyen a társaságban a nagybetűs nő, akinek kifogástalan a sminkje, a ruhája, és fejben is össze van szedve. Aki cicababa és természetes egyben. Aki mindig érzékelteti, hogy a nő feljebbvaló, mint a férfi. Vagyis, már nem vagyok ilyen. Jött egy ökör…

- Aki az apám –szólt közbe hátulról Anja.

- De kislányom!

- Bocsi, tőled hallottam! Én mindent úgy csinálok, ahogy az anyukám mondja!

- Látod Norina, a saját lányom felhasznál mindent ellenem, pedig csak két éves!

- Pontosan három vagyok anyu, ne haragíts! – fenyegette meg komolyan a kislány Lindát. El kellett rejtenem a mosolyomat. Mégsem lehet kinevetni egy pontosan háromévest!

- Jogos, jogos. Majd egyeztetek apáddal, hogy mennyire voltál jó kislány, mit érdemelsz. Ja, amúgy visszatérve az eredeti témára – mondta immáron nekem-, teljesen beleestem a pasiba, aztán jött egy átmulatott éjszaka, örömittas állapot, felelőtlenség, aztán már azon kaptam magam, hogy fontosabb a lányom bölcsőjének összeszerelése, vagy hogy megfelelő mennyiségű édességet tömjek magamba, minthogy bulizni menjek, vagy épp beleférjek a kedvenc farmeromba. Durva, mi? – nevetett.

- Nem, nem az. Határozottan anyás megnyilvánulás volt – nyugtáztam mosolyogva.

- Akkor jó. Még nincs minden elveszve.

Az út további része csendben, és gyorsan elszaladt mellettünk. Vagyis, inkább mi száguldottunk az úton.

Amint odaértünk, megpróbáltam a létező legtöbb D-vitamint felszívni. Belgiumi tartózkodásom idején ez volt az első nap, amikor nem ború és eső fogadott. Már-már táncolni lett volna a kedvem, és ahogy Lindát elnéztem, neki is.

- És még a hajam sem göndörödik be! Édes lányom, ez a te érdemed! Neked sütött ki a nap! –mondta.

- Akkor legyen minden nap szülinapoooom! És mindig ilyen jóó meleg leeeesz! Anya kérlek, beszéljük meg apával, hogy legyen minden nap az én szülinapom! Nézd anya, ott van apa! Apa, apaaa! – kiabált immáron egy Red Bull egyenruhába öltözött férfi után. Arra valahogy számítottam, hogy nem civil Anja apja, de hogy ennyire nem az, arra azért nem. Ugyanis, a kislány hangjára tegnapi első kísérőm, Gio figyelt fel, majd amint észlelte a becsapódáshoz készülő Anját, előre nyújtotta karjait, majd a lánnyal együtt a levegőbe emelte.

Hosszú másodpercekig néztem a kettősüket. Jobban belegondolva, a hároméves vonásokban fel lehetett fedezni Giot is. A kislány nevetése, beszéde, hanglejtése, gesztusai és az egész személyisége, temperamentuma egyértelműen az anyjáéra hajazott, de külsőre tiszta apja volt, nőiesített kiadásban.

- Ugye, hogy halál édesek együtt? – törte meg a bámészkodásomat Linda, amire kicsit elszégyelltem magam. – Gionál jobb apát elképzelni nem tudnék! Odáig meg vissza van a lányától, a világ összes kincsét lehozná neki. Ha Anjának baja van, Giot nem zaklatja, hogy időmérő közepe van… Fogja magát, és eljön. Tényleg előrébb helyezi mindennél és mindenkinél a lányát. Erre én sosem lennék képes.

- Egyszer majd elmeséled a kettőtök történetét? Kérlek Linda! Olyan varázslattal beszélsz róla, és Gio is végtelen szeretettel mesélt rólad, amikor körbevezetett. Aztán előtte olyan lazán leosztott, sőt! Jóformán ő mert csak visszaszólni neked! Úgy érzem, mintha kínlódó szerelmesek lennétek, közben pedig úgy viselkedtek, mint egy húg és egy báty.

- Ez egy igen kényes felvetés, de lehet, hogy nem alaptalan, szóval kérlek, most ne feszegessük. Azt viszont megígérem, hogy egyszer elmesélem a történetünket. Nem nagy szám, de ha érdekel, én semmi jó elrontója nem vagyok. Kivétel ez alól a kedved. Úgyhogy, mint főnököd elzavarlak átöltözni, egy negyed óra múlva kezdesz. Segíthetek valamit, vagy boldogulsz?

- Köszönöm, azt hiszem megtalálok mindent – mondtam, majd becéloztam a motorhome-ot.

Könnyen bejutottam az épületbe a beléptető kártyámnak köszönhetően, megkerestem a szekrényemet, átvettem a pólót, és elindultam a kantin felé; cserkészni akartam magamnak egy kávét. Út közben tárcsáztam Dávidot – próba cseresznye alapon-, és meglepetésemre kicsengett.

- Haló! – szólt bele egy kásás hang.