Hola!
Megérkezett a szokásos gyengélkedés.Most pár rész erejéig újra visszaugrunk a múltba.
A múlt utolsó momentuma az volt, hogy Chelsy elkötötte anyja kocsiját, és sikeresen összetörte, majd egy nagy fehérség követte...
Múlt
Arra ébredtem, hogy körülöttem minden karácsonyi hangulatban úszik. Későbbi kutatómunkám során megtudtam (azaz megkérdeztem édesapám, hogy mi a mai dátum), hogy december 25-ét írtunk, azaz Karácsony első napja volt. Körülöttem ajándékhegyek, a tetején legjobb barátaim, illetve anyu, a legnagyobb dobozon. Az ágyam melletti komódon rózsatenger (mert nem egyszerű szinten volt teli a szobám sárgarózsával), a bal kezembe apu kapaszkodott görcsösen. A szemeimet, apu által fogott bal kezemet, és a jobb lábamon lévő nagylábujjamat leszámítva mindenem sajgott. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy beképzelem-e a fájdalmat, vagy tényleg bennem van. Aztán megbeszéltem magammal, hogy semmi bajom, otthon vagyok, csak a szobám lett a karácsonyi ajándékozás központja, és ez okból át is lett alakítva az.
Később –mikor már kezdtem megbarátkozni az elméletemmel- észrevettem, hogy csövek állnak ki belőlem, és kórházi szag van. „Akkor most mi van?”, és egyéb ehhez hasonló gondolatok vágták át elmém röpke 5 másodperc alatt. Utána arra eszméltem, hogy hamarosan a vizeletem utat tör magának, és én nem tehetek ellene semmit. Ilyen okok végett megcéloztam a mosdót, amit –ha otthon vagyok- a szobám mellett balra találok.
Óvatosan kihúztam magam a gépek fogságából (azaz kitéptem magamból mindent, ami nem jött, azt a gépről távolítottam el), kicsúsztattam apu feje alól a kezem, és kifejtettem azt övéi közül.
A dolog kezdett gyanússá válni. „Kórházi szag, csövek, átrendezett szoba (a karácsonyi díszeknek köszönhetően roppant hangulatos egyébként), egyszemélyes ágy (basszus, lassan nálam fognak aludni a fiúk, meg különben is, 5 éves korom óta franciaágyam van), az ablakok nem olyanok, mint otthon, és a kilátás sem. És a mosdó sem ugyan ott van, ahol lennie kellene. Jelenleg rögtön az ágyam mellett, jobbra. Legalább nem kell messzire másznom miatta.” Felkeltem, majd a térdeimen végighullott ez az ódivatú pizsi. A VS-esem akarom, most!
Elszáguldottam az ajtóig, majd bementem. Amint elhelyezkedtem ülő pózba, ordítozást hallottam. A nevem skandálta 4 különböző hangszín, 4 különböző erősséggel. Az összesbe vegyült egy kis hisztéria is, majd amikor befejezték (valószínűsítettem, hogy bőgésben törtek ki), kiszóltam, hogy mosdón vagyok.
- Anyu, éppen folyóügyeim intézem…
- Chelsea Anna Marie Pfeiffer-Speilberg! –Kezdett bele anyám lelkes mondandójába. –Hogy a francba képzeled, hogy csak… csak… -Hápogott rendületlenül. - Azt mondták az orvosok, hogy van 12 órád arra, hogy felébredj, különben leszednek a gépről. Így is csak miattunk tartottak életben, mert azok vagyunk akik. –Csukott ajtón keresztül is fülsüketítő volt végighallgatni.- Egyszer csak apád észreveszi, hogy nem vagy a keze –és a feje- ügye alatt. Mit képzelsz, mennyi lehetett a pulzusom, amikor Stevie megszólal, hogy nincs meg a lányom? El kezdünk ordítozni, mint akiknek elmentek otthonról, erre közlöd, hogy odabent ülsz. Eddig a szemed sem nyitottad ki, nemhogy mászkálsz… De nem is szólaltál volna meg az első Chelsy után, neem…
- Jóanyám! Mit gondoltál, hogy túl bírok ordítani 4 embert?
- Shelly, be kell látnod, hogy ebben igaza van a lányunknak…
- Kösz apu.
- Remek Steven. Védd csak az arany kicsi lányod. Engem meg elvisz az infarktus a hülye kalandvágyó feje miatt…
Később mindenről tudni akartam; mi történt, mikor, és ilyesmi.
Egy hajszálon múlt az életem –azt hiszem, ez a végkifejlet a több napos sztorizás után. Anyám persze mindent túldramatizált, apám pedig mindent alulértékel. Én vagyok a realista az általam összetartott család-képződményben. A véleményem pedig anyu és apu összegyúrt leírásából hoztam ki.
Aztán Január 2-án (szilveszteri buli volt a javából a kórházban, remélem mondanom sem kell…) hazaengedtek.
Egy fél tucat rendőr vett körbe, amint kiléptem a kórházból. Soha nem hittem volna, hogy érdekes lennék. Pedig alighanem izgi sztori minden normális embernek, amikor két ekkora ember 16 éves lánya jogsi nélkül félholtra töri magát. De így biztosítottam magamnak, hogy egy reggel én legyek a vezető hír. Jó, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése