Sziasztok :)
Rájöttem, hogy a blog szerkesztése az én eszem meghaladja (igen Orsi, tudom, kitűnő bizonyítvány... :D). Azt sem értem, miért nem engedi úgy bemásolni Wordből, ahogy van, és azt sem vágom, hogy miért ezzel a betűtípussal írja...
Ezeket nézzétek el nekem kérlek :)
Addig is itt van a szokásosan gyenge, de fejezetnek fejezet :P
-Alexa, mennyi smink van nálad? –Kérdeztem a szerelők közt remekül szlalomozó Mrs. Hornert.
-Miben mesterkedsz már megint te lökött? –Szemeit megforgatva, a plafont tanulmányozva válaszolt.
-Egy kérdésem volt. Miből gondolod, hogy valami hülyeségen jár az eszem? –Kérdeztem somolyogva.
-Chelsy! Különb vagy, mint apád meg anyád együttvéve! Külön-külön sem piskóták, nem még egyben! De te tuti, hogy túlteszel rajtuk. Ismerlek, mint a rossz pénzt… Elárulod, mi a terved? –Nem hagyott időt a gondolkozásra, olyan hangsúllyal mondta.
-Tulajdonképpen a te ötleted volt.
-Az enyém? –Komoly értetlenség tükröződött az arcáról, és a hangszíne is erről árulkodott.
-Fogjuk rá. Ne mindenben én legyek már a ludas…
-Miért félek ettől az egésztől Chelsea? Kinyögnéd végre, hogy mit agyaltál ki azzal az okos kis buksiddal?
-Ne borulj ki nagyon –figyelmeztettem előre-. Ugye felvetettem, hogy mit gondolhatnak a srácok. De hisz akkor tőlem ered az ötlet. Ilyen nincs! –A végére igazán hisztérikussá vált a hangom. Rejtély a miértje.
-A lényeget, és ne hisztizz.
-Hú, Alex bekeményít… -Játékosan fejen vágott.- És verekedik is…
Belenéztem a szemeibe, és láttam: kezdi nagyon idegesíteni az, hogy nem bírom kinyögni az ötletem. Nem kéne felharagítani őt Chelsea, de te tudod.
-Szóval, a hajam összetúrjuk, és kihasználjuk, hogy profi sminkes vagy… Kicsit bepirosítjuk az arcom, mintha jól megpofoztál volna, mielőtt a hajamba kapaszkodtál. Mit szólsz hozzá?
-Chelsy, minimum forgatókönyvírónak kellene lenned, ugye tudod?
-A gének bennem vannak, ez most bebizonyosult. –Majd rákacsintottam. – De mit szólsz hozzá? Benne vagy?
-Na ná. Chris fejére igazán kíváncsi leszek…
-Én is. Bár nem tudom, jó ötlet-e így kezdeni a főnökömnél. Lehet, hogy a hülyeségemmel eleve leírtam magam.
-Chelsy, itt áll a főnököd felesége, aki ha akar, akkor behisztizik, mert rég látta a férjét. És amúgy sem az a típus vagy, aki fél akármitől is… Na meg pókerarccal megcsókoltad, kedvesem.
-Igazad van. Keressünk egy mosdót, és lássunk neki…
Hosszas járkálás és bosszankodás után (miért nincs a főhadiszálláson női mosdó –kezdetű dolgok) megtaláltuk a női részelget is. A rádióban (igen, egy mosdóban rádió…) David Guetta legújabb száma, a Louder than Words ment, amit Afrojack-kel készített. Mr. Guetta mindkettőnk nagy kedvence, így egyértelművé vált, hogy a számot végigtáncoljuk.
Pár pillanat alatt egy kész remekművet alkotott a fejemre. Az eredményre nincsenek szavak.
-Alex! Úgy érzem, hogy módosítok a bulizási szokásaimon.
-Miért félek én ettől?
-Nyugi, semmi extra. Csak addig fogom magam inni, amíg minimum így nem nézek ki.
-La-la-la-la-la-la… Nem akarom tudni a továbbiakat… -Mindezt énekelve. Hát nem egy Whitney Houston, azt meg kell hagyni.
-Oké, felfogtam. Néha komolyan rosszabb vagy, mint anyu. És ez nem dicséret Alex, ne hidd azt.
-Hagyjál már Chelsy. Így is görcsben van a gyomrom, hogy mit fog Horner szólni… -És valóban igazat mondott, mert ujjaiban a csontok össze-vissza ropogtak a másik keze által.
Út közben a szemfájdító világosságtól újra előjöttek az emlékek. Újra lepergett előttem a baleset, és ismét beleborzongtam minden egyes másodpercén. Ránéztem Alexára, aki szintén gondolataiba burkolózott. Így volt időm –mérlegeltem a sztori hosszúságát, és a távot, amíg eljutunk az irodába- emlékeimet felidézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése